Leírás
A Cannavina-palota egy nemesi palota Campobasso ófalujában, a névadó utcában, a Largo San Leonardo és a Vico Fondaco della Farina (Farina-fondaco köz) között. Egyszerű homlokzata mögött öt évszázadnyi tulajdonosváltás emlékét őrzi a város nagy családjai között.
Kívülről a legszebb látnivaló a impozáns, barokkos kapuzat. Felette különös címer látható: egy fenyőfa, két egymással szembeforduló oroszlán három dombon, fölötte ötágú korona, amely egyetlen ismert nemesi koronának sem felel meg.
Az épület egy belső udvart körülvevő négyszög alaprajzú, három szintes: a földszint a kocsiszín volt, fölötte két emelet (piano nobile) és egy félemelet található. Két magánkápolna is volt, emeletenként egy-egy, és az egyik ma is megvan.
Az első épületmag talán a 16. század első évtizedeiből származik: a belsejében talált címer Isabella di Capua és I. Ferrante Gonzaga 1530-as házasságára emlékeztet. A palota ezután Ottavio Vitaliano nápolyi nemesé lett, majd a Carafa családé, akik Jelsi hercegei és a város hűbérurai voltak.
1727-ben, amikor Mario Carafa örökös nélkül meghalt, a palota a campobassói Demanistákhoz került, akik visszavásárolták a hűbérbirtokot, és egy helyi parasztot, Salvatore Romanót báróvá nevezték ki.
A 18. század végén eladták Michelangelo Salottolónak, aki tetőtől talpig átépítette: a mai épület abból a korból származik. Később a Cannavina családé lett, amely a nevét adta neki.
Bent valaha pazar berendezések voltak, például a XVI. Lajos-stílusú terem, a tulajdonosok portréi, egy könyvtár és egy pianola, amely a ház fényes bálainak volt tanúja.
A féltett emlékek közül kiemelkedett Nelson admirális távcsöve, amelyet a fiai ajándékoztak Tito Barbieri molisei hazafinak, valamint egy háromszínű zászló az „independenza” felirattal, amelyet Ferdinando Cannavina lobogtatott az 1848-as nápolyi barikádokon. Megvoltak a háziak levelei is Francesco D'Ovidióval, szenátorral, a Crusca és a Lincei akadémia tagjával.
Kívülről a legszebb látnivaló a impozáns, barokkos kapuzat. Felette különös címer látható: egy fenyőfa, két egymással szembeforduló oroszlán három dombon, fölötte ötágú korona, amely egyetlen ismert nemesi koronának sem felel meg.
Az épület egy belső udvart körülvevő négyszög alaprajzú, három szintes: a földszint a kocsiszín volt, fölötte két emelet (piano nobile) és egy félemelet található. Két magánkápolna is volt, emeletenként egy-egy, és az egyik ma is megvan.
Az első épületmag talán a 16. század első évtizedeiből származik: a belsejében talált címer Isabella di Capua és I. Ferrante Gonzaga 1530-as házasságára emlékeztet. A palota ezután Ottavio Vitaliano nápolyi nemesé lett, majd a Carafa családé, akik Jelsi hercegei és a város hűbérurai voltak.
1727-ben, amikor Mario Carafa örökös nélkül meghalt, a palota a campobassói Demanistákhoz került, akik visszavásárolták a hűbérbirtokot, és egy helyi parasztot, Salvatore Romanót báróvá nevezték ki.
A 18. század végén eladták Michelangelo Salottolónak, aki tetőtől talpig átépítette: a mai épület abból a korból származik. Később a Cannavina családé lett, amely a nevét adta neki.
Bent valaha pazar berendezések voltak, például a XVI. Lajos-stílusú terem, a tulajdonosok portréi, egy könyvtár és egy pianola, amely a ház fényes bálainak volt tanúja.
A féltett emlékek közül kiemelkedett Nelson admirális távcsöve, amelyet a fiai ajándékoztak Tito Barbieri molisei hazafinak, valamint egy háromszínű zászló az „independenza” felirattal, amelyet Ferdinando Cannavina lobogtatott az 1848-as nápolyi barikádokon. Megvoltak a háziak levelei is Francesco D'Ovidióval, szenátorral, a Crusca és a Lincei akadémia tagjával.