Leírás
A Gabriele Pepe-emlékmű Campobasso szívében áll, a hazafiról elnevezett téren, a Murat-korabeli negyedben. Francesco Jerace szobrászművész alkotása 1913-ból. Az Olasz Nemzeti Bank palotája kissé ívelt oldalhomlokzatával szinte mintha magához ölelné.
Kinek állítottak emléket? Gabriele Pepe 1779-ben született Civitacampomaranóban, molise-i katona, író és hazafi volt, a Risorgimento egyik előfutára. Élete maga a regény.
1826. február 19-én Firenzében párbajra hívta Lamartine francia költőt, aki egy kisebb versében az „holtak földjének” nevezte Olaszországot. A párbaj a francia karjának enyhe megsebesülésével ért véget, Pepének pedig hősi hírnevet hozott.
Korábban, húszévesen halálra ítélték az 1799-es nápolyi forradalom után, de az ítéletet száműzetésre változtatták. Marseille-be akkor érkezett, amikor apja már halott volt, belépett a francia seregbe, és 1800. május 10-én Napóleonnal együtt átkelt a Nagy-Szent-Bernát-hágón.
1807 és 1811 között Spanyolországban harcolt, ott írta a Galimatias című katonai naplót, és Bonaparte Józsefet, majd Joachim Murat-t szolgálta. 1820-ban, az alkotmányos mozgalmak idején Molise képviselőjévé választották.
A restauráció idején újra letartóztatták, és 1821 és 1823 között a morvaországi Brünnbe száműzték. Később engedélyezték, hogy Firenzében éljen, ahol Leopardival és Manzonival barátkozott, belépett a Vieusseux-körbe és a Georgofili Akadémiára, és nemesi családok fiataljait tanította történelemre és irodalomra.
1836-ban hazatért, 1848-ban a Nemzetőrség vezérkari főnökévé nevezték ki. A király felkérte egy új kormány vezetésére, de ő elutasította: a minisztérium barátjához, Trojához került.
1849. július 26-án halt meg Civitacampomaranóban, közvetlenül az utolsó Bourbon-letartóztatási parancs előtt. Minden tisztelettel a San Giorgio-templomban temették el, de egy szanfedista pap, bizonyos Bellaroba, szétszórta a maradványait.
Kinek állítottak emléket? Gabriele Pepe 1779-ben született Civitacampomaranóban, molise-i katona, író és hazafi volt, a Risorgimento egyik előfutára. Élete maga a regény.
1826. február 19-én Firenzében párbajra hívta Lamartine francia költőt, aki egy kisebb versében az „holtak földjének” nevezte Olaszországot. A párbaj a francia karjának enyhe megsebesülésével ért véget, Pepének pedig hősi hírnevet hozott.
Korábban, húszévesen halálra ítélték az 1799-es nápolyi forradalom után, de az ítéletet száműzetésre változtatták. Marseille-be akkor érkezett, amikor apja már halott volt, belépett a francia seregbe, és 1800. május 10-én Napóleonnal együtt átkelt a Nagy-Szent-Bernát-hágón.
1807 és 1811 között Spanyolországban harcolt, ott írta a Galimatias című katonai naplót, és Bonaparte Józsefet, majd Joachim Murat-t szolgálta. 1820-ban, az alkotmányos mozgalmak idején Molise képviselőjévé választották.
A restauráció idején újra letartóztatták, és 1821 és 1823 között a morvaországi Brünnbe száműzték. Később engedélyezték, hogy Firenzében éljen, ahol Leopardival és Manzonival barátkozott, belépett a Vieusseux-körbe és a Georgofili Akadémiára, és nemesi családok fiataljait tanította történelemre és irodalomra.
1836-ban hazatért, 1848-ban a Nemzetőrség vezérkari főnökévé nevezték ki. A király felkérte egy új kormány vezetésére, de ő elutasította: a minisztérium barátjához, Trojához került.
1849. július 26-án halt meg Civitacampomaranóban, közvetlenül az utolsó Bourbon-letartóztatási parancs előtt. Minden tisztelettel a San Giorgio-templomban temették el, de egy szanfedista pap, bizonyos Bellaroba, szétszórta a maradványait.